Galgagyörkről

Az Északi-középhegységben, a Cserhát dombjai között bújik meg Galgagyörk. A falut kétfelől dombok, erdők – Szilágyi és Ecskendi erdő – koszorúzzák. A házak félig a domboldalakra félig a Galga patak völgyébe épültek.

Ősidők óta lakott hely, a falu délkeleti részén avarkori sírokat tártak fel a kutatók. A X-XI. századból származó tárgyi emlékek az itt eltemetett honfoglaló magyaroktól valók. A községet 1484-ben Gerge néven említi először oklevél. A falu eredetileg a Széchy család ősi birtoka volt, majd 1540 körül királyi adományként Werbőczy István tulajdonába került. Az 1683-as esztendőben lakott helységek között írták össze. Az összeírások során az 1715-ös év nevezetes dátum, ugyanis a nyilvántartásban 18 szlovák vezetéknév is megjelent a magyar mellett. A szlovák ajkú lakosság betelepülése a Rákóczi-féle szabadságharc után 1711-1723 között volt a legjelentősebb. Ennek köszönhető talán az is, hogy az 1720-as összeírásban Tót-Györkként a nemes községek között szerepelt a falu. Az 1754-s adatok szerint a település birtokosai Egry István, Horváth János, Jeszenszky Gábor, Darvas Gábor és Raicsán Sámuel. A falu lakossága 1760-ban 72 családra növekedett.

A falu életét, fejlődését meghatározta, hogy a XVII. századtól több birtokosa volt földjeinek. A földbirtokos családok öt úri lakot – ezek felújítva ma is megtalálhatók a faluban – építtettek maguknak Galgagyörkön – Ibrányi, Kálnoky, Tahy, Gosztonyi és Doblhoff kastély -. A kastélyok, kúriák mellett a település legmeghatározóbb épülete, amely az érkezőnek a faluba lépve egyből feltűnik, a dombon lévő evangélikus templom, amelynek gyülekezete 1650-től fennáll. A Galgagyörkre telepedett szlovákok itt gyakorolták ágostai evangélikus vallásukat.

A szájhagyomány szerint az 1848-49-s szabadságharc során Kossuth Lajos a Kálnoky kúria előtt mondott toborzó beszédet. Talán ennek is köszönhető, hogy a községből 22 györki nemzetőr és 9 katona állt a haza ügye mellé.

Tót-Györk lakossága 1881-ben 687 fő, volt a betelepülés folytatódásának köszönhetően az 1900. évi népszámlálási adatok alapján a 762 lakosból 517 magyar, 244 szlovák és 1 német lakosa volt a falunak. 1910-ben a helység legnagyobb birtokosai Tahy István, Ibrányi Mihály és Doblhoff Erik voltak. Az 1941-s háborús évben 513 férfi és 508 nő élt a faluban. A háború után a kitelepítésnek-kitelepülésnek köszönhetően jelentős lakosságvándorlás indult Csehszlovákiába. A jórészt szegényparaszti családból származó embereket a szülőföld elhagyására a nélkülözés és az agitátorok ígéretei, érvelései késztették. A faluból 82 család 270 tagja vágott neki a Felvidéknek. Nagyrészük Galgagyörk testvérfalujának – Jelka- környékén telepedett le. Helyükre öt magyar család – Nagy, Török, Újlaki, Varga, Wilhelm – költözött a faluba.

A legutóbbi 2001-s népszámlálási adatok alapján Galgagyörk lélekszáma 1062, ebből szlovák nemzetiségű 158, származásukra a családnevek – Laluska, Petrik, Pleva, Pancsuska, Strbák, Tedás, Matejcsok, Szlifka…- utalnak.” (Galgagyörki fotográfiák, 2006)

 

Honlapunkon néhány képpel szeretnénk felidézni nemcsak Galgagyörk jelenét hanem múltját is. Mert mi az itt élők úgy gondoljuk egy olyan világban, ami egyre inkább csak a mában képes élni fontos az, hogy emlékezzünk rá honnan jöttünk…

Szívesen várjuk Önt is, legyen a vendégünk.